5 687 019 sikeres foglalás!
Kényelmes időpontfoglalás magánorvosokhoz!
2011 óta a páciensekért
Dr. László András - Belgyógyász, Gasztroenterológus

Dr. László András

Beszélt nyelvek: magyar
ÉRTÉKELÉSEK
0.0
0.0
KÖVETKEZŐ IDŐPONT
Nov. 24.
-
Időpontfoglalás
Bemutatkozás
Térkép
Értékelések

Foglalj időpontot

Bemutatkozás

Dr. László András vagyok, a Professional Orvosi Kft alapítója. 1973-ban végeztem summa cum laude minősítéssel a Budapesti Orvostudományi Egyetem Általános Orvosi Karán. Ezt követően 3 évig kórboncnokként dolgoztam, elsősorban abból az indíttatásból, hogy így még alaposabb ismeretekre tehessek szert az emberi test működéséről, és a későbbiekben belgyógyászként a legjobban megértsem, mi megy végbe az emberben. Szakvizsgát tettem belőle, majd 1980-ban már belgyógyászatból is.

A Semmelweis Egyetem III. sz. Belgyógyászati Klinikáján kezdtem el dolgozni, ahol a kor egyik legnagyobb szaktekintélye (Prof.dr.Rétsági György) mellett szerezhettem gyakorlatot. Tőle tanultam az orvosi szemléletemet és a betegekkel való foglalkozás művészetét. Ezt követően érdeklődésem a gasztroenterológia, az endoszkópia felé fordult, és Magyarország több szaktekintélyétől való szorgalmas tanulást követően 1988-ban ebből a tárgyból is szakvizsgát tettem.1989-ban osztályvezető főorvos helyettesnek hívtak el az ORFI-ba (ma Budai Irgalmasrendi Kórház), ahol 12 évet töltöttem a gasztroenterologiai ambulancia vezetésével, és a fekvőbeteg osztály helyettes vezetőjeként. Ebben az évben egy szerencsés véletlennek köszönhetően találkoztam egy volt évfolyamtársammal, aki akkor már 10 éve Németországban dolgozott, és 1990-ben vele megalapítottuk hazánk első privát egészségügyi szolgáltatóját, a Professional Orvosi Kft-t, ami most már 30 éve sikeresen működik.

Az évek során több nemzetközi, multicentrikus gyógyszer-epidemiológiai kutatásban vettem részt, melynek eredménye képen 1999-ben Ph.D fokozatot szereztem. 2001-ben visszahívtak a III.sz.Belklinikára (ami közben leköltözött a Kútvölgyi úti kórházba), ahol a belgyógyászati ambulanciát vezettem 2020-ig, azóta csak a Professional Orvosi Kft-ben dolgozom. A privát rendelő közben egyre fejlődött, egyre több orvos dolgozott benne, mígnem 2008-ra kinőttük addigi rendelőnket és egy új, tágasabb ingatlanba költöztünk a Bécsi útra, ahol már a gasztroenterológia, azon belül is az altatásos endoszkópos vizsgálatok kerültek a fókuszba. Hét vizsgálóhelyiséget alakítottunk ki a legkorszerűbb módon és a legkorszerűbb gépekkel, melyeket azóta is fejlesztünk. Jelenleg két teljes endoszkópos tornyon tudunk dolgozni, mely lehetővé teszi, hogy az utóbbi években elvégzett évi 1200 gyomor- és 1200 vastagbéltükrözésnél még többet végezzünk. Ez az elmúlt 30 évben több, mint 20.000 endoszkópos vizsgálatot jelent.

Tanulmányok

  • 1980. belgyógyászat szakvizsga
  • 1988. gastroenterológia szakvizsga
  • 1976. kórbonctan-kórszövettan szakvizsga
  • 1973 Budapesti Orvostudományi Egyetem Általános Orvosi Kar

Térkép

Professional Gasztroenterológiai Centrum
1037 Budapest, III. kerület, Bécsi út 85.

Dr. László András vélemények

0 az 5-ből
5 csillag
0 %
4 csillag
0 %
3 csillag
0 %
2 csillag
0 %
1 csillag
0 %
Orvos hozzáállása, figyelmessége, kedvessége -
Megfelelő volt a tájékoztatásod? -
Megfelelő volt az ellátásod? -

Részletes vélemények