* Szakorvos jelölt (rezidens): általános orvosi oklevéllel rendelkező orvos, aki jogszabályok szerinti szakorvosi szakképesítés megszerzésére irányuló képzésben vesz részt. Ezen orvosok által önállóan nem végezhető szakmai tevékenységért teljes felelősséggel tartozik és azt közvetlenül felügyeli az egészségügyi szolgáltató szakorvosa az első részvizsgáig, utána pedig a szakorvosjelölt önállóan láthat el feladatokat. A foglaljorvost.hu felelősségét kizárja esetleges névazonosságért bármely szakorvos és szakorvosjelölt esetén.
Az audiológia a hallással foglalkozó, a fül-orr-gégészet szakterülete. Idetartozik a hallásvizsgálat, a szűrővizsgálat, a halláscsökkenés okának kiszűrése, hallókészülékekhez való információk felvétele, és annak beállítása. Legelső lépéskent a hangvillát használja a szakorvos. Szükséges lehet az audiológiai süketkabinra is. Ebben az elszigetelt szobában a beteg fejhallgatón keresztül hall hangokat, amik különböző frekvenciájúak, és erősségűek. A páciens a kezével jelzi hol hallja a hangot.
Audiológia:
Az audiológia a hallás élettanával, patológiájával foglalkozik. A hallássérültek hallásvizsgálatát, fülészeti kezelését és hallókészülékkel való ellátását is audiológus szakorvos végzi. Az audiológia feladata egyrészt a csökkent hallásúak kiszűrése, másrészt a halláscsökkenések mértékének megállapítása és a kialakulás okának tisztázása. Halláscsökkenés, szédülés, fülzúgás esetén szükséges a tünetek hátterében zajló kóros folyamatok tisztázása is.
A hall
ássérülés felléphet a hallórendszer bármely pontjának károsodása miatt.
Az emberi kapcsolattartásban a kommunikáció elengedhetetlen része a hallás. Ez az érzékszervünk a nap minden percében nyitott a külvilág ingerei felé, rendkívül gyors alkalmazkodásokkal reagál a változó erősségű ingerekre. Összehasonlítva látószervünkkel, a fényből hirtelen sötétbe kerülés során, vagy fordított esetben, annak megszokásához lényegesen hosszabb idő szükséges.
Hazánkban a halláskárosodás népbetegség: korábbi felmérések alapján a nagyothallás a lakosság 10-12%-át érinti.
A nagyothallók száma hazánkban és világszerte emelkedik. A belsőfül, a hallóideg vagy a központi idegrendszer betegségei okolhatók ezért. De a korábban szedett gyógyszerek mellékhatásainak későn megjelenő tüneteként, a mindennapi életünkben előforduló egyre magasabb zajterhelés miatt, a túl hangos zene hallgatása miatt, a magas vérnyomás, a cukorbetegség, érelmeszesedés, endokrin betegségek, kábítószer-, alkoholfogyasztás, dohányzás is felelőssé tehető. A halláscsökkenés mellett a beszédfejlődési, beszédértési zavarokkal, fülzúgással, és egyéb halláscsökkenéssel kapcsolatos problémával is az audiológia foglalkozik.
A hallás, a hallás-zavarok vizsgálatának legelső és legegyszerűbb lépése a hangvillák segítségével elvégezhető. A pontos diagnózis felállításához néhány esetben szükséges az audiológiai süketszoba. A teljesen hangszigetelt helyiségben a páciens számára fejhallgatón adnak le hangokat. Különböző frekvenciákon, különböző hangerősséggel. A páciens egyszerűen kezével jelzi, ha hallja a leadott hangot.