Bemutatkozás
Szerencsés vagyok, a hivatásom, a hobbim is egyúttal: dietetikusként 35 év óta tartok diétás tanácsadást az egész ország területén. Első munkahelyemen fogyókúrázóknak, és cukorbetegeknek tartottam egyéni és csoportos diétás tanácsadásokat. Főiskolai adjunktusként azt vallottam, hogy a megszerzett diploma minden dietetikusnak egyértelművé teszi: „ A dietetika tudomány, megvalósítása művészet”. Az egyetemi, humán szervező diplomámnak a mindennapokban látom hasznát. A tudományos kongresszusokon, különböző egészségnevelő fórumokon, a betegeknek tartott előadásokon próbálom bebizonyítani, a diétát bárki képes betartani, ha megkapta a csakis neki, hozzá szóló diétás képzést. Egy tanácsadás nem tanácsadás: csak a dietetikai kontroll segítségével érhető el eredmény, sikerélmény. Közel húsz évig az ország összes művese állomásán tartottam egyéni és csoportos diétás tanácsadást, valamint továbbképzést orvosoknak, dietetikusoknak, és szakdolgozóknak. Meggyőződésem, hogy a különböző rendelőkben elhangzó utasítás: „Diétázzon!”- többet árt mint használ! Hiszem és vallom, a diétában a TILOS=TILOS! Nem a tiltások, hanem a lehetőségek motiválhatják a pácienseket a dietetikussal való találkozásra. Várom Önöket hogy az étkezési szokásaik megismerése alapján, együtt találjunk megoldást az ijesztőnek tűnő dietetikai előírások orvoslására.