
(ENGLISH BELOW)
Traumatudatos szemléletű mentálhigiénés szakember és kulturális antropológus vagyok. Munkám középpontjában az ember áll: célom, hogy biztonságos, elfogadó és ítélkezésmentes teret biztosítsak azoknak a felnőtteknek, akik élethelyzeti nehézségeikkel, kapcsolati kihívásaikkal vagy önismereti kérdéseikkel szeretnének foglalkozni.
Mentálhigiénés szakemberként egyéni segítő beszélgetéseket vezetek olyan alapvetően egészséges emberek számára, akik elakadásokkal, veszteségekkel, stresszel vagy jelentős életeseményekkel néznek szembe. A közös munka során arra törekszem, hogy klienseim jobban megértsék saját működésüket, felismerjék belső erőforrásaikat, és megtalálják a számukra megfelelő megküzdési lehetőségeket.
Munkámat a traumatudatos szemlélet határozza meg, amely kiemelt figyelmet fordít a biztonság, a választási lehetőségek, az együttműködés és az egyéni tapasztalatok tiszteletére. Kulturális antropológusként emellett fontosnak tartom az egyén társadalmi és kulturális környezetének megértését is, hiszen életünk kihívásait mindig az a közeg is formálja, amelyben élünk.
A hozzám fordulók támogatást kaphatnak többek között:
lelki egyensúlyuk helyreállításában és megőrzésében,
érzelmi elakadások feldolgozásában,
nehéz élethelyzetek és döntések átgondolásában,
önismeretük elmélyítésében,
belső erőforrásaik felismerésében és mozgósításában,
stresszkezelésben és feszültségoldásban,
életvezetési nehézségek átlátásában,
veszteség és gyász feldolgozásában,
krízishelyzeteket követő lelki támogatásban,
kommunikációs és kapcsolati nehézségek megértésében,
beilleszkedési nehézségek, kultúrsokk, valamint elköltözés vagy hazaköltözés lelki feldolgozásában
Hiszek abban, hogy a változás alapja egy biztonságos kapcsolat, amelyben lehetőség nyílik önmagunk mélyebb megismerésére és a saját erőforrásaink tudatosabb használatára. Munkám során ezt a folyamatot szakmai felkészültséggel, empátiával és a kompetenciahatárok következetes tiszteletben tartásával kísérem.
Több mint 20 évet éltem, tanultam és dolgoztam Amerikában és Hollandiában. Rövidebb időt töltöttem tanulmányi és kutatási célból Kanadában, Norvégiában és Németországban. Jelenleg személyesen Budapesten vagyok elérhető, illetve online, magyar és angol nyelven egyaránt fogadok klienseket.
Compassionate mental health support with a trauma-informed and culturally responsive approach available in English.
I am a trauma-informed mental health professional and cultural anthropologist. My work is centered on the individual, providing a safe, supportive, and non-judgmental space for adults who wish to explore life challenges, relationship difficulties, or questions related to self-awareness and personal growth.
As a mental health professional, I provide one-to-one supportive consultations for psychologically healthy adults who are experiencing emotional difficulties, loss, stress, or significant life transitions. Through our work together, I help clients gain a deeper understanding of themselves, identify and strengthen their inner resources, and develop coping strategies that best fit their individual needs.
My practice is guided by a trauma-informed approach that emphasizes safety, choice, collaboration, and respect for each person's unique experiences. As a cultural anthropologist, I also consider it essential to understand the social and cultural contexts in which people live, as our lives and challenges are inevitably shaped by the environments and communities of which we are a part.
Clients seek support with a wide range of concerns, including:
restoring and maintaining emotional well-being;
processing emotional difficulties and periods of feeling stuck;
navigating challenging life situations and important decisions;
deepening self-awareness and personal growth;
identifying and strengthening inner resources;
stress management and emotional regulation;
addressing life management challenges;
coping with loss and grief;
emotional support following crises;
understanding communication and relationship difficulties;
adjusting to new environments, coping with culture shock, and navigating the emotional aspects of relocation or returning home.
I believe that meaningful change begins within a safe and trusting relationship—one that creates the opportunity for deeper self-understanding and the conscious development of personal strengths and resources. In my work, I accompany this process with professional expertise, empathy, and a strong commitment to ethical practice and professional boundaries
I have spent more than twenty years living, studying, and working in the United States and the Netherlands. I have also spent shorter periods in Canada, Norway, and Germany for academic study and research.
I currently offer in-person consultations in Budapest, as well as online sessions. I work with clients in both Hungarian and English.