4 792 536 sikeres foglalás!
Kényelmes időpontfoglalás magánorvosokhoz!
2011 óta a páciensekért
Dr. Farkas Eszter - Nőgyógyász

Dr. Farkas Eszter

Beszélt nyelvek: angol, magyar
ÉRTÉKELÉSEK (51)
5.0
5.0
51 értékelés
KÖVETKEZŐ IDŐPONT
Dec. 10.
-
Időpontfoglalás
Bemutatkozás
Térkép
Értékelések

Foglalj időpontot

Bemutatkozás

Dr Farkas Eszter vagyok, szülész-nőgyógyász szakorvos, IBCLC szoptatási tanácsadó

Gimnazistaként rendszeres Kismama magazin-olvasó voltam, aminek akkoriban nagyon szoptatásbarát és háborítatlan szülés-párti szemlélete volt, ezt a szemléletet ültette el bennem is.

Orvostanhallgatóként már harmadéves koromtól jártam egy kicsi városba, Berettyóújfaluba gyakorlatra hétvégenként. Sok alap dolgot tanultam ott a szakmáról, de legjobban a vajúdó kismamák mellett szerettem lenni.

„Nagyon különleges légkör uralkodik egy vajúdó körül, olyan egy kicsit, mint egy kisbaba mellett, mintha megállna az idő. Szerettem azt az időtlenséget, ami egy szülő nő mellett van. És nagyon szerettem azt, hogy segíthetek nekik. Nincs sokra szükség, csak hogy legyen valaki, aki ott van, akinek meg lehet fogni a kezét.”

 Szakorvos-jelölti éveimet Debrecenben töltöttem, majd a 2017-ben letett szülészet-nőgyógyászati szakvizsga után két évvel, 2019-ben költöztem Budapestre, ahol azóta a Róbert Károly Magánkórházban dolgozom és kísérek szüléseket.

Szívügyem a serdülők felvilágosítása, a természetes fogamzásszabályozás és a háborítatlan szüléskísérés. Időnként tartok kislányoknak szóló drámapedagógiai előadásokat (MFM-projekt, Ciklus-show), melyek segítenek megérteni a lányoknak, mi zajlik a testükben, és támogatja őket abban, hogy magabiztosabbak legyenek nőiességükben

 

Fő alapelveim, melyek szerint a munkámat végzem:

  • folyamatos önképzés: jelenleg leginkább a várandósgondozás terén.
  • bizonyítékokon alapuló orvoslás: hiszem, hogy sok száz ember tapasztalata erősebb az egyénével szemben, a bizonyítékok pedig a szokásjoggal szemben.
  • őszinteség: elismerni, hogy nem tudok mindent, és a megfelelő szakemberhez továbbirányítani a pácienst; elmondani mindent, amit tudok, úgy, hogy a páciens is megértse.
  • méltányosság: olyan rendelést működtetni, ahová én is szívesen elmennék.
  • keresztyén hitem: hiszem, hogy a gyermek Isten ajándéka, így kezelek minden egyes várandósságot, akár egészséges, akár beteg babát várunk. Terhességmegszakítást hitbeli meggyőződésem alapján semmilyen körülmények között nem végzek.

A háborítatlan szülés
Ez a fogalom most nagyon divatos, lépten-nyomon hallani, de szerintem mindenki egy kicsit mást ért alatta. A hozzám érkező kismamák szülési terveiben azt látom, leginkább arra van igény, hogy lehetőleg ne történjen semmilyen beavatkozás, vagy ha mégis, akkor csak olyasmi, amire feltétlenül szükség van. Itt jön a kérdés, hogy mi számít beavatkozásnak? Mert van olyan, aki már azt is beavatkozásnak tartja, ha valaki hozzászól az anyához, vagy akár csak ránéz.

„Számomra talán nem is a háborítatlan szó fejezi ki azt, hogy szerintem mitől jó a szüléskísérés. Azt alapvetőnek tartom, hogy csak akkor nyúljunk bele a folyamatba, amikor az feltétlenül szükséges, és akkor is megfelelően kommunikálva, az anya testét tisztelettel megérintve. Ami viszont legalább ennyire fontos, az az, hogy a szüléskísérés egyénre szabott legyen.”

Egy orvos azzal tud a legtöbbet tenni, ha odafigyel az anyára, meghallja, és elfogadja az érzéseit. Nem kommunikál elbizonytalanítóan, hanem támogatóan mellette áll. 

Specializáció

  • várandósgondozás,
  • endokrinológia,
  • ultrahang-diagnosztika,
  • háborítatlan szüléskísérés, t
  • ermészetes fogamzásszabályozás,
  • kiskamasz-felvilágosító programok.

Tanulmányok

  • 2018 Szülészeti-nőgyógyászati ultrahang diagnosztika licenc vizsga
  • 2017 Szülészet-nőgyógyászat szakvizsga
  • 2012 Debreceni Egyetem, Általános Orvostudományi Kar

Tagságok

  • Magyar Orvosi Kamara
  • Magyar Nőorvos Társaság
  • Magyar szülészeti-nőgyógyászati Ultrahang Társaság

Térkép

L33 Medical - Pasarét
1026 Budapest, II. kerület, Pasaréti út 38 B (Pasarét)

Dr. Farkas Eszter vélemények

4.99 az 5-ből
51 értékelés alapján
5 csillag
98 %
4 csillag
2 %
3 csillag
0 %
2 csillag
0 %
1 csillag
0 %
Orvos hozzáállása, figyelmessége, kedvessége 5
Megfelelő volt a tájékoztatásod? 4.98
Megfelelő volt az ellátásod? 4.98

Részletes vélemények

2022. szeptember
(ellenőrzött értékelés)
2022. szeptember
Pont olyan, mint amilyennek egy modern alapokon dolgozó, notarsamnak és szakértőnek lennie kell, hibátlan.
-
Hasznos volt számodra ez az értékelés?
2022. szeptember
(ellenőrzött értékelés)
2022. szeptember
AZ ORVOS! Higgadt, emberséges, profi. Vizsgálatnál lágy, tájékoztat mit csinál/mi történik. Nincs olyan mennyiségű kérdés, amire ne tudna tisztelettel és kielégítően válaszolni. Ha szükséges utol lehet érni telefonon/e-mailben. Ha a helyzet úgy hozza, akkor nem rest intézkedni a páciense érdekében. Olyan, mint az álom nagymama, csak ő fiatal nőgyógyász kivitelben létezik. :)
-
Hasznos volt számodra ez az értékelés?
2022. április
(nem ellenőrzött értékelés)
2022. április
Very professional doctor! Highly recommend! Very kind, answered all the questions, thanks for the consultation!
-
Hasznos volt számodra ez az értékelés?
2024. november
(ellenőrzött értékelés)
2024. november
Farkas Eszter doktornő nagyon kedves, segítőkész. Egy kisebb beavatkozást végzett rajtam, úgy gondolom, hogy a lehető legkellemesebbé tette azt. Mindenkinek jó szívvel ajánlom!
-
Hasznos volt számodra ez az értékelés?
2024. október
(ellenőrzött értékelés)
2024. október
A doktornő nagyon kedves és vizsgálat közben is rendkívül figyelmes. Szívesen megyek hozzá legközelebb is.
-
Hasznos volt számodra ez az értékelés?
2024. október
(ellenőrzött értékelés)
2024. október
A doktornő nagyon kedves, megértő és empatikus, türelmesen elmagyaráz mindent.
-
Hasznos volt számodra ez az értékelés?
2024. augusztus
(ellenőrzött értékelés)
2024. augusztus
Csak ilyen volt igazából. A doktornő nagyon kedves volt, abszolút nem stresszeltem (pedig alapvetően elég szorongó típus vagyok) es mindent elmagyarazott, megmutatott. Szívből ajánlom!
-
Hasznos volt számodra ez az értékelés?
2024. február
(ellenőrzött értékelés)
2024. február
A doktornő egyszerűen remek szakember és emberileg is csodálatos! Türelmes, megértő, minden kérdésre válaszol.
-
Hasznos volt számodra ez az értékelés?
2023. november
(ellenőrzött értékelés)
2023. november
A doktornő nagyon szimpatikus, mindig nagyon kedvesen fogad, megnyugtatóan válaszol minden kérdésemre. Alapossága és szakmaisága miatt is minden esetben biztonságban érzem magam.
-
Hasznos volt számodra ez az értékelés?
2023. november
(ellenőrzött értékelés)
2023. november
Kedves, köröltekintő volt a doktornő, nem volt kellemetlen a vizsgálat, rosszabbra számítottam
-
Hasznos volt számodra ez az értékelés?

Honlapunk sütiket (cookie) alkalmaz annak érdekében, hogy a felhasználói élményt, a kényelmedet emeljék, valamint, hogy az oldalt ennek érdekében fejleszteni tudjuk. Amennyiben beleegyezel a sütik használatába, nyomj az elfogadás gombra! Emellett lehetőséged van a sütik egyedi beállítására.
További információ