"Summa cum laude” minősítéssel diplomáztam a Semmelweis Egyetem Általános Orvostudományi Karán, ahol egyetemi tanulmányaim alatt a nőgyógyászat és az endokrinológia volt a fő érdeklődési területem. Az utóbbi szakiránnyal kapcsolatos pályamunkámért rektori dicséretben részesültem.
Az orvosi diplomám megszerzését követően a Bajcsy-Zsilinszky Kórház és Rendelőintézet Szülészeti-Nőgyógyászati Osztályán helyezkedtem el, majd kiválóan megfelelt minősítéssel szakvizsgáztam, így már szakorvosként dolgozom. Nőgyógyászati vizsgálatokat, szülészeti és nőgyógyászati beavatkozásokat, kis- és nagyműtéteket egyaránt nagy számban végzek, a terhesgondozás és a szülések levezetése mellett.
Nőként és fiatal anyaként a kórházban, valamint a magánrendelésemen is minden várandós kismama, illetőleg bármilyen nőgyógyászati problémájával hozzám forduló betegem ellátása során olyan közvetlen kapcsolat kialakítására törekszem, amelynek intimitása biztosíthatja azt, hogy ne legyenek „kényes kérdések”, s az orvosi tevékenységemmel – az orvosi etikai alapelvek- és a Schlachta Margit által következetesen képviselt női méltóság figyelembevételével – a gyógyítás mellett a meghallgatásukkal és tanácsadással is a segítségükre lehessek. A várandós kismamák és a betegeim magánrendelés keretében történő ellátása során a legkorszerűbb diagnosztikai módszereket, illetve gyógyszerek, gyógyászati eszközök alkalmazását tudom biztosítani a pácienseim számára az endokrinológiai ismereteim (napjainkban sajnos egyre fontosabbnak tekinthető) folyamatos fejlesztése mellett.
Amennyiben a lefoglalt időpont lemondása 24 órán belül történik, vagy a páciens előzetes értesítés nélkül nem jelenik meg a vizsgálaton, a következő alkalommal a korábban lefoglalt vizsgálat díjának 50%-át számítjuk fel.
Az időben lemondott időpontok lehetőséget adnak arra, hogy más pácienseink is ellátáshoz juthassanak, ezért kérjük, amennyiben nem tudnak megjelenni, legalább 24 órával korábban jelezzék felénk.
Köszönjük megértésüket, együttműködésüket és bizalmukat!