4 787 994 sikeres foglalás!
Kényelmes időpontfoglalás magánorvosokhoz!
2011 óta a páciensekért
Dr. Fekete István - Nőgyógyász

Dr. Fekete István

Beszélt nyelvek: magyar
ÉRTÉKELÉSEK
0.0
0.0
KÖVETKEZŐ IDŐPONT
-
Időpontfoglalás
Bemutatkozás
Térkép
Értékelések

Foglalj időpontot

Bemutatkozás

Alapvetően humán beállítottságú családból jövök, orvos felmenők nélkül. A debreceni Tóth Árpád Gimnázium középiskolásaként csodálkoztam rá a természettudományok világára, és tanáraim ösztönzésére választottam ezt a pályát. A debreceni egyetemen szereztem meg az orvosi diplomámat; egyetemi éveim alatt érlelődött meg bennem a gondolat, hogy a nőgyógyászat felé orientálódom. Ebben szintén nagy szerepük volt az oktatóimnak, sőt, a női klinika akkori professzorai kimondottan a meddőség területe felé terelgettek, ezt a pályát szánták nekem.

A szülészet-nőgyógyászat szakvizsgát 2003-ban, az endokrinológiai szakvizsgát 2009-ben szereztem meg. Kimondottan kevesen rendelkeznek mindkét szakvizsgával, pedig úgy érzem, így van teljes rálátásom a szakmámra. Az endokrinológia és a nőgyógyászat szorosan összefügg egymással. A meddőség okainak felderítését endokrinológiai vizsgálatokkal is kutatjuk.

Abban akarok hinni, hogy aki orvosi pályára lép, eleve a segíteni akarás vezérli; az anyagi oldal fontos, de másodlagos szempont számomra. Egy újszülött világrajövetelénél segédkezni mindig is euforikus élmény volt számomra. Csakhogy egy idő után roppant fárasztó, örökös készenlétet kíván az orvostól, ezért ma már nem vállalok szüléseket. Viszont vannak olyan sikerélmények, amelyek óriási löketet adnak számomra. Például nemrég egy 48 éves nő adott életet kisbabájának, akire 12 évet várt. Egy másik páciensem 15 évnyi próbálkozás után egy éve lett édesanya. Addigra túl volt 10 lombikon, számtalan műtéten, méhen kívüli terhességen, vetélésen. 41 évesen sikerült szülnie.

Specializáció

  • Meddőség diagnosztika
  • Szülészet-nőgyógyászat
  • Terhesgondozás

Tanulmányok

  • 2017: Szülészet-nőgyógyászati ultrahang diagnosztika orvosi vizsga licenc
  • 2009: Endokrinológia szakvizsga
  • 2003: Szülészet-nőgyógyászat szakvizsga
  • 1997: Általános orvosi diploma - Debreceni Orvostudományi Egyetem

Tagságok

  • Magyar Orvosi Kamara

Térkép

TritonLife Medical Center Debrecen
4002 Debrecen, Tűztövis u. 2.

Dr. Fekete István vélemények

0 az 5-ből
5 csillag
0 %
4 csillag
0 %
3 csillag
0 %
2 csillag
0 %
1 csillag
0 %
Orvos hozzáállása, figyelmessége, kedvessége -
Megfelelő volt a tájékoztatásod? -
Megfelelő volt az ellátásod? -

Részletes vélemények

Honlapunk sütiket (cookie) alkalmaz annak érdekében, hogy a felhasználói élményt, a kényelmedet emeljék, valamint, hogy az oldalt ennek érdekében fejleszteni tudjuk. Amennyiben beleegyezel a sütik használatába, nyomj az elfogadás gombra! Emellett lehetőséged van a sütik egyedi beállítására.
További információ