Szeretettel üdvözölöm!
Napjainkban, a mesterséges intelligencia térnyerése idején, amikor már az igaz és a hamis megkülönböztetése is feladja a leckét, egyre égetőbb a kérdés: Melyek az igaz értékek? Őseink közelebb élve a természethez, ismerve és tisztelve annak törvényeit, józan paraszti ésszel, egyszerűen gondolkodva kevesebb mentális problémával küzdöttek. Az élet más aspektusai számukra talán nehezebbek lehettek, ám a morális értékek, a "tisztaság-tisztesség" értéke és a közösség megtartó ereje olyan erőforrások voltak, melyek sok esetben egészségesebb lelkülettel társultak, s melyekből mi is sokat meríthetünk. Hiszem, hogy minél túlbonyolítottabb valami, az annál távolabb van az igazságtól, a dolgok igaz, egyszerű lényegétől - ezért áll hozzám közel a személyközpontú szemlélet varázslatos működése, ahol a kevesebb több: ahogy egy mag is tudja a dolgát, hogy hogyan cseperedjen azzá a növénnyé, mely kódolva van belé - csupán szükségesek a megfelelő feltételek hozzá (megfelelő minőségű táptalaj, napfény, víz), úgy a lelkünk is tudja, hogy mi a mi saját utunk, küldetésünk, és ennek megfelelően személyiségünk ki tud bontakozni, önmagunkká tudunk válni, amennyiben a feltételek adottak hozzá. Vagyis az önismereti munka során nem valaki mássá fejlesztjük magunkat, hanem azokat a fölösleges rétegeket hámozzuk le magunkról - arról a tiszta, ragyogó magról - , melyeket felvettünk magunkra a másoknak való túlzott megfelelés, társadalmi "beilleszkedés" során, mely valójában eltérítette a személyiségünk fejlődését. Ehhez a legegyszerűbb út a lelkünkhöz, lelkiismeretünkhöz való kapcsolódás (abból a szempontból, ami valójában igaz számunkra, vagyis nem a freudi Felettes Énről beszélünk, mely külső elvárásból fakad), mely megtörténhet egyéni meditáció során is, de egy pszichológiai konzultációs folyamat során is. Utóbbi azért érdekes a mi szempontunkból, mert ahogy egy csoport is több, mint a tagok összessége, a kapcsolati faktor is hozzá tud adni az önismereti munkához: "kapcsolatainkban sérülünk és épülünk".
Az önismereti folyamat végtelen, ám ha szeretné, szívesen kísérem egy ideig: a lényeg a folyamatos változásban való egyensúlykeresés, "szörfölés a hullámokon", mely egyensúly leginkább a szívünk, a lelkiismeretünk hangjával cseng össze. Ha önmagunkká válunk (letisztítjuk magunkról azt, ami nem hozzánk tartozik), a világ is hozzánk illeszkedik. Amennyiben szívesen dolgozna velem, szeretettel várom online rendelésemen! Britta