Az élet minden napján kihívásokkal kell szembenéznünk. Senki nem kivétel és mindenkinek meg kell küzdenie a saját nehézségeivel előbb vagy utóbb. Mindannyiunkban lehet szorongás, félelem, megannyi aggodalom és fájdalom, amelyeket a hétköznapok rohanása feledhet némiképpen, de idővel valamilyen úton-módon, akár tünetek fomájában megjelennek a fel nem dolgozott nehézségek, s ezekkel érdemes foglalkozni.
A saját tapasztalataimból merítve bátran állítom, hogy az önismeretbe fektetett idő és energia, az egyik legjobb befektetés, amit életünk során megtehetünk. Tudom, nem könnyű az elhatározás, hogy erre az útra rálépjen az ember, hiszen valóban nem egyszerű feladat egy alig ismert emberrel megosztani a legféltettebb nehézségeket, de mindez sikerülhet egy biztonságot adó, nyugodt, támogató környezetben. Én is megtapasztaltam ennek az elfogadó környezetnek a segítő hatását és én is ezt szeretném tovább adni a tőlem segítséget kérőknek. Mindemellett a hozzám érkezőknek segítek feltérképezni személyiségüket, életterületeiket és a problémáik forrását annak érdekében, hogy tudatosabban, a megfelelő döntéseket hozva irányítsák az életüket. Konkrét nehézségek esetén segítséget nyújtok feldolgozni és megfelelő viszonyulási módot találni az adott problémakörhöz. Legyen az például: szorongás, melankólia, kedvetlenség, pánik, párkapcsolati nehézségek, önbizalomhiány, kommunikációs nehézségek, indulatkezelési nehézségek, stresszkezelés. Úgy gondolom a tipikus problémakörök mögött minden esetben egyedi okok húzódnak meg, ezért mindenkinél személyre szabott az a munka, amivel elérjük a változást.
Úgy vélem a nehézségeink javarészt tudattalan tartalmak határozzák meg. Mit is jelent ez? Úgy érdemes elképzelni a tudattalant, mint a jéghegy alsó részét, ami számunkra láthatatlan a víz felszíne alatt, mégis ez határozza meg a jéghegy mozgását. Hasonlóképpen sodor minket is a nem tudatosult részünk olyan helyzetbe, amit nem feltétlenül szeretünk, de valahogy ismétlődően megtörténik velünk. Ilyenkor érdemes feltárni és megérteni a múltat, majd a jelenben megváltoztatni mindazt, amit szeretnénk.