
Úgy gondolom, minden ember megérdemli azt, hogy időnként csak vele törődjenek, és teljes figyelemmel segítsék az életében.
Juhász-Lázár Boglárka vagyok, okleveles pszichológus, képzésben lévő tanácsadó szakpszichológus. Elsősorban felnőttekkel foglalkozom, egyéni tanácsadás keretében.
Tanulmányaimat a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen, illetve az Eötvös Loránd Tudományegyetemen végeztem.
A konzultációk során a célom, hogy az adott problémához a lehető legszélesebb eszköztárral tudjunk közelíteni, és mihamarabb megtalálni azt a módot, amivel elindulhatunk a megoldás útján. Ennek érdekében jelenleg a Magyar Komplex Pszichoterápiás Egyesület Komplex Integratív Gyermekpszichoterapeuta képzését végzem, amelyen keresztül betekintést nyerhettem a hagyományos analízisen alapuló ülések mellett a családterápiás megközelítéssel, tranzakcióanalízissel, illetve a kognitív tanuláselmélettel dolgozó megközelítésekbe, illetve elsajátíthattam számos módszer (művészetterápia, meseterápia, relaxáció és szimbólumok) alapjait is. Emellett tanácsadó szakpszichológusnak képződöm.
Munkámat folyamatos önismereti terápia és szupervíziós felügyelet mellett végzem.