4 788 141 sikeres foglalás!
Kényelmes időpontfoglalás magánorvosokhoz!
2011 óta a páciensekért
Lázár Boglárka - Pszichológus

Lázár Boglárka

Beszélt nyelvek: magyar
ÉRTÉKELÉSEK (3)
5.0
5.0
3 értékelés
KÖVETKEZŐ IDŐPONT
Dec. 04.
-
Időpontfoglalás
Bemutatkozás
Térkép
Értékelések

Foglalj időpontot

Bemutatkozás

Úgy gondolom, minden ember megérdemli azt, hogy időnként csak vele törődjenek, és teljes figyelemmel segítsék az életében.

Lázár Boglárka vagyok, okleveles pszichológus, képzésben lévő komplex integratív gyermekterapeuta. Elsősorban felnőttekkel és 12 év feletti kamaszokkal foglalkozom, egyéni tanácsadás keretében.

Tanulmányaimat a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen, illetve az Eötvös Loránd Tudományegyetemen végeztem. Ezt követően a Fővárosi Pedagógiai Szakszolgálat Székhely Szakértői Központjában dolgoztam diagnosztikai munkakörben, ahol hamar világossá vált számomra, hogy a problémák megállapítása után mekkora szükség van a megoldás felé törekvő, érdemi munkára is, ezért érdeklődésem a tanácsadás irányába fordult.

A konzultációk során a célom, hogy az adott problémához a lehető legszélesebb eszköztárral tudjunk közelíteni, és mihamarabb megtalálni azt a módot, amivel elindulhatunk a megoldás útján. Ennek érdekében jelenleg a Magyar Komplex Pszichoterápiás Egyesület Komplex Integratív Gyermekpszichoterapeuta képzését végzem, amelyen keresztül betekintést nyerhettem a hagyományos analízisen alapuló ülések mellett a családterápiás megközelítéssel, tranzakcióanalízissel, illetve a kognitív tanuláselmélettel dolgozó megközelítésekbe, illetve elsajátíthattam számos módszer (művészetterápia, meseterápia, relaxáció és szimbólumok) alapjait is. Emellett tanácsadó szakpszichológusnak képződöm.

Munkámat folyamatos önismereti terápia és szupervíziós felügyelet mellett végzem.

Specializáció

  • szorongásos és hangulati problémák, alvási nehézségek
  • érzelmek kezelése
  • étkezéssel kapcsolatos problémák
  • munkahelyi nehézségek, kiégés, konfliktusok
  • párkapcsolati problémák
  • énképpel, önértékeléssel kapcsolatos kérdések, nehézségek
  • önismereti kérdések, önbizalom fejlesztése
  • szülőséggel, gyermekneveléssel kapcsolatos elakadások

Tanulmányok

  • 2024- ELTE Pedagógiai és Pszichológiai Kar - Tanácsadó szakpszichológus
  • 2021- Magyar Komplex Pszichoterápiás Egyesület – Komplex integratív gyermekterapeuta
  • 2019-2021. Okleveles pszichológus - Fejlődés- és klinikai gyermekpszichológia specializáció (Eötvös Loránd Tudományegyetem Pedagógiai és Pszichológiai Kar)
  • 2015-2019. Viselkedéselemző - Pázmány Péter Katolikus Egyetemű

Térkép

Flow Nyugati Rendelő
1055 Budapest, V. kerület, Stollár Béla u. 12c. 4/1.
Flow Pszichológiai és Mentálhigiénés Rendelő
1076 Budapest, VII. kerület, Garay u. 44. 1. emelet 10. ajtó. Kapucsengő: 19. (Terézváros)

Lázár Boglárka vélemények

5 az 5-ből
5 csillag
100 %
4 csillag
0 %
3 csillag
0 %
2 csillag
0 %
1 csillag
0 %
Orvos hozzáállása, figyelmessége, kedvessége 5
Megfelelő volt a tájékoztatásod? 5
Megfelelő volt az ellátásod? 5

Részletes vélemények

2024. november
(ellenőrzött értékelés)
2024. november
Kedves, jó hallgató, én úgy érzem számomra nagyon megfelelő tanácsokat adott a további gyógyulási úthoz, és annak megtalálásához. Telefonos konzultáció volt, kellemes volt az egész beszélgetés, csakis jót tapasztaltam és segitett rajtam, köszönöm szépen.
-
Hasznos volt számodra ez az értékelés?
2024. szeptember
(ellenőrzött értékelés)
2024. szeptember
Még csak pár alkalommal jártam Boglárkánál, de eddig csak pozitív érzésekkel tavoztam a találkozók után. Mindig pontos, felkészült.
-
Hasznos volt számodra ez az értékelés?

Honlapunk sütiket (cookie) alkalmaz annak érdekében, hogy a felhasználói élményt, a kényelmedet emeljék, valamint, hogy az oldalt ennek érdekében fejleszteni tudjuk. Amennyiben beleegyezel a sütik használatába, nyomj az elfogadás gombra! Emellett lehetőséged van a sütik egyedi beállítására.
További információ