
Úgy gondolom, minden ember megérdemli azt, hogy időnként csak vele törődjenek, és teljes figyelemmel segítsék az életében.
Juhász-Lázár Boglárka vagyok, tanácsadó szakpszichológus. Elsősorban felnőttekkel foglalkozom, egyéni tanácsadás keretében.
Tanulmányaimat a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen, illetve az Eötvös Loránd Tudományegyetemen végeztem.
A konzultációk során a célom, hogy az adott problémához a lehető legszélesebb eszköztárral tudjunk közelíteni, és mihamarabb megtalálni azt a módot, amivel elindulhatunk a megoldás útján. Ennek érdekében jelenleg a Magyar Komplex Pszichoterápiás Egyesület Komplex Integratív Gyermekpszichoterapeuta képzését végzem, amelyen keresztül betekintést nyerhettem a hagyományos analízisen alapuló ülések mellett a családterápiás megközelítéssel, tranzakcióanalízissel, illetve a kognitív tanuláselmélettel dolgozó megközelítésekbe, illetve elsajátíthattam számos módszer (művészetterápia, meseterápia, relaxáció és szimbólumok) alapjait is. Emellett tanácsadó szakpszichológusként végeztem család és párterápiás szakirányon.
Munkámat folyamatos önismereti terápia és szupervíziós felügyelet mellett végzem.