Az emberi kapcsolatok, gondolatok, érzések és tettek közötti összefüggések mindig lenyűgöztek. Már középiskolásként is foglalkoztatott, milyen rejtett erők mozgatják az emberek viselkedését. Ez a kíváncsiság vezetett a pszichológusi pályára. Tanulmányaim során lehetőségem volt nemcsak elméleti és gyakorlati tudást szerezni, hanem külföldi tanulmányutak során más kultúrák és saját belső világom felfedezésére is. Ekkor értettem meg, hogy az önismeret is egy izgalmas belső utazás, amely új perspektívákat nyithat meg.
Munkám célja, hogy klienseimet támogassam egy kiegyensúlyozott, boldog élet kialakításában egy elfogadó, empatikus és biztonságos kapcsolat keretében. Személyközpontú szemléletmódot képviselek, melyben az aktív figyelem és megértés segíti a személyes fejlődést. A humanisztikus és pozitív pszichológia, a rendszerszemlélet, valamint a kognitív viselkedésterápia eszközeit a kliens igényeihez igazítva alkalmazom. Olyan felnőttekkel dolgozom, akik mentális egyensúlyuk megerősítésére, önismeretük elmélyítésére, életminőségük javítására és a kihívásokkal való megküzdésre törekszenek. Célom, hogy segítsem őket saját útjukon haladni, és megtapasztalni a személyes fejlődés örömét.
Pszichológusként sokrétű tapasztalatot szereztem mind egyéni tanácsadásban mind pedig különböző szakmai programok kidolgozásában. Főként életvezetési nehézségek, stresszkezelés, önbizalomhiány és kötődési problémák terén nyújtok támogatást. Számos tréninget dolgoztam ki, köztük stresszkezelési és pozitív pszichológiai programokat vezetők és munkavállalók számára. Emellett nemzetközi munkakörnyezetben dolgozva hatékonyan támogattam a munkavállalók beilleszkedését, és közreműködtem munkahelyi egészségmegőrző programok fejlesztésében is. Folyamatosan részt veszek szupervíziókon, intervíziókon és szakmai képzéseken.
Jelenleg kognitív viselkedésterápiás konzultáns képzést végzek, klienseimmel a különböző stresszkezelési és önismereti folyamatokon dolgozom. Célom, hogy holisztikus szemlélettel segítsem klienseimet belső egyensúlyuk megtalálásában és fejlődésükben.