Ha mélyen magamba nézek, látom, hogy egész életemben leginkább az ember, az emberi működés érdekelt. Szeretem az embereket, örömeikben és nehézségeikben is mindig volt kedvem kapcsolódni velük. Nagyon hálás vagyok, hogy a munkám is erről szól.
Az önismeret számomra egy belső utazás. Ebben az utazásban megismerhetjük és átérezhetjük a történeteinket, megtanulhatunk egyre organikusabban kapcsolódni az adott pillanatban önmagunkhoz és a világhoz. Ehhez szükség van a támogatásra, időre, egy olyan térre, ahol elvárások nélkül lehetünk. Felszabadító élmény, végre maszkok nélkül létezni. Erre hív az önismeret, ebben tudok segíteni én is a hozzám érkező embereknek.
Pszichológusként törekszem az elfogadó, figyelemteli, kíváncsi, őszinte jelenlétre. Arra, hogy a közös munka során a mentális, kognitív szint mellett a testi érzetekkel, idegrendszeri szinten is dolgozzunk. Pszichológusi szakmám mellett jógaoktató is vagyok, a jógában és meditációban szerzett tapasztalatomból, tudásomból szívesen emelek be tudatosság és jelenlét fókuszú elemeket, relaxációs, meditációs gyakorlatokat a konzultációk során.
Az egyetemi éveim alatt szerzett tapasztalataim és a saját terápiás utam tanított meg rá, hogy az “együtt ülés”-nek mekkora ereje van, mennyire gyógyító tud lenni, amikor csak hagyjuk az érzelmeket, gondolatokat, félelmeket, történeteket megjelenni és együttérzéssel, őszintén fordulunk oda feléjük. Ezt az élményt szeretném én is továbbadni.