4 831 698 sikeres foglalás!
Kényelmes időpontfoglalás magánorvosokhoz!
2011 óta a páciensekért
Nagy Zsófia Piroska - Pszichológus

Nagy Zsófia Piroska

Beszélt nyelvek: angol, magyar, német
ÉRTÉKELÉSEK (3)
5.0
5.0
3 értékelés
KÖVETKEZŐ IDŐPONT
Dec. 28.
-
Időpontfoglalás
Bemutatkozás
Térkép
Értékelések

Foglalj időpontot

Bemutatkozás

„Ember vagyok, semmi sem idegen tőlem, ami emberi.”

Hiszem és nap mint nap tapasztalom, hogy megvan bennünk a potenciál a fejlődésre, önmeghaladásra. Az életünk során szembejövő nehézségekkel, problémákkal azonban nem mindig tudunk egyedül megküzdeni, ekkor lehet jó segítség egy útitárs, pszichológus.

Saját utunkon mindannyian viszünk magunkkal egy hátizsákot, melyben többféle tárgy van. Viszünk olyan dolgokat, amiket nem mi választottunk meg magunknak, ami megtörtént velünk, melyre nem sok ráhatásunk volt, azonban formálták gondolkodásmódunkat, világról alkotott képünket. Másfajta tárgyak is lapulnak a zsákban, olyanok, amiket mi tettünk bele és minket szolgálnak; erőforrások, képességek, személyes erősségek. Ezen felül pedig vannak benne még
működésmódok, elakadások melyek megnehezítik kiteljesedésünket. Az egyéni konzultáció során támaszt nyújtok a képzeletbeli hátizsák tartalmának szelektálásában, valamint feltöltésében, a lehúzó súlyok könnyebb viselésében.

Az egzisztenciális- valamint a személyközpontú megközelítés központi részét képezik pszichológusi szemléletemnek. Ítélkezésmentes, feltétel nélküli elfogadó, támogató légkörben dolgozom. A változás felé való elmozdulás segítése érdekében gyakran alkalmazom az art coaching kreativitásra épülő eszköztárát.
Egyaránt dolgoztam vállalati környezetben vezetőkkel és munkavállalókkal, valamint magánszemélyekkel is.

A foglalás emailváltást követően válik érvényessé.

Specializáció

  • Önismeret, önértékelés
  • Életvezetési nehézségek, döntési dilemmák
  • Társas, kapcsolati, párkapcsolati nehézségek
  • Fiatal felnőttlét kihívásai
  • Munkahelyi nehézségek
  • Stresszkezelés
  • Karrier tanácsadás – pályaorientáció, munkahelyváltás, kiégés
  • Külföldre költözés, külföldön élés nehézségei

Tanulmányok

  • 2021 - Pszichológia mesterképzés - Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem
  • 2021 - Tanulmányi ösztöndíj félév - Malmö University
  • 2018 - Pszichológia alapképzés - Eötvös Loránd Tudományegyetem
  • Egyéb képesítés:
  • - Art coach (Indigo Coaching, 2022)
  • - Sématerápiás konzultáns módszerspecifikus képzés ( jelenleg is folyamatban, 2023)

Térkép

Változás Tere Tanácsadó Központ
1136 Budapest, XIII. kerület, Hollán Ernő utca 47.
Soulution Pszichológiai Tanácsadó Központ
1024 Budapest, II. kerület, Nyúl utca 13.b., Soulution kapucsengő

Nagy Zsófia Piroska vélemények

5 az 5-ből
5 csillag
100 %
4 csillag
0 %
3 csillag
0 %
2 csillag
0 %
1 csillag
0 %
Orvos hozzáállása, figyelmessége, kedvessége 5
Megfelelő volt a tájékoztatásod? 5
Megfelelő volt az ellátásod? 5

Részletes vélemények

2024. március
(ellenőrzött értékelés)
2024. március
Csak pozitívan tudok nyilatkozni. Az ülés során maximális odafigyelést kaptam mind emberileg, mind szakmailag. Az észrevételei és tanácsai rengeteget segítettek. Bátran ajánlom mindenkinek!
-
Hasznos volt számodra ez az értékelés?
2024. április
(ellenőrzött értékelés)
2024. április
Empatikus, a hosszabb közös munka során úgy tapasztaltam az általam említett információkat, gondolataimat érzéseimet, élethelyzeteket megjegyzi, érezhető energiát tesz a konzultációkba, hogy egy folyamatos ív mentén történjen a közös fejlődés. Összegezve: szerintem egy empatikus terapeuta aki képben van a páciensével és személyre szabottan készül konzultációról konzultációra.
-
Hasznos volt számodra ez az értékelés?
2024. március
(ellenőrzött értékelés)
2024. március
Zsófi nagyon kedves, rengeteg mindenre emlékszik, empatikus és tökéletesen átlátja azokat a kapcsolódásokat és fejlődést, amiket én sokszor nem! Magabiztosságot adott nekem és idáig már több dologban látom a fejlődést. Mindemellett nem feltétlenül vagyunk betervezett dolgokhoz kötve, ha valami olyasmi dolog történik vagy áll előttem, azokkal kapcsolatban is mindig számíthatok a támogatására. Profi munkát végez, törődik a klienseivel és személyre szabottan emlékszik rájuk és foglalkozik velük.
Semmi ilyesmi nem fordult még elő. Ha bármelyik alkalommal mégis kavarogtak bennem kellemetlen érzések (pl félelem vagy szorongás), azokra fel voltam készítve, pont a fejlődés vagy "csattanók" részei voltak. Vagy éppen Zsófi segített ezeken túllépni mert olyan állapotban jelentkeztem az alkalmunkon. Zsófi ráadásul észreveszi ha bármi tervezetlen "probléma" kerül a képbe és alkalmazkodik ezekhez, anélkül hogy rámutatna most milyen negatív érzéseket észlelt felőlem, ami elősegíti a javulást.
Hasznos volt számodra ez az értékelés?

Honlapunk sütiket (cookie) alkalmaz annak érdekében, hogy a felhasználói élményt, a kényelmedet emeljék, valamint, hogy az oldalt ennek érdekében fejleszteni tudjuk. Amennyiben beleegyezel a sütik használatába, nyomj az elfogadás gombra! Emellett lehetőséged van a sütik egyedi beállítására.
További információ