Diplomám megszerzése, 1987 óta dolgozom sebészként. A SOTE Sebészeti Tanszékén (Szent János Kórház) kezdtem pályafutásom, itt lettem szakorvos. Később a Fővárosi Bajcsy-Zsilinszky Kórházban dolgoztam, adjunktusi, majd főorvosi munkakörben. Karrierem betetőzéseként 4 éven át az Egyesült Királyságban praktizáltam „consultant surgeon” beosztásban, majd hazatérve a Belvárosi Orvosi Centrum csapatához csatlakoztam. A végbélproblémák diagnosztikáját és kezelését a proktológia magyarországi meghonosítójától, Ritter Professzortól tanultam. Ezen alapokkal több, mint két évtizeden keresztül végeztem ambuláns proktológiai rendelést a Szent János-, illetve a Bajcsy Kórházban. Emellett megalapítottam és 15 évig vezettem a Kőbányai ILCO Klub-ot (bélkivezetéssel élő betegek önsegítő mozgalma). A proktológia és az általános sebészet mellett mellkassebészettel is foglalkoztam, a hazai mellett nemzetközi szakvizsgával is rendelkezem belőle. Két évig Minőségügyi vezető és négy éven át Regionális Szakfelügyelő Főorvos is voltam. Sebészi hitvallásom: mindig szakszerűen, gondosan és lehetőleg fájdalommentesen gyógyítani!
Klinika, ahol rendel:
Belvárosi Orvosi Centrum