Bemutatkozás
A kaposvári Táncsics Mihály Gimnáziumban érettségizett, majd a Pécsi Orvostudományi Egyetem Általános Orvosi Karán szerzett orvosi diplomát 1990-ben. Végzése után orvosi munkáját Budapesten, a SOTE Urológiai Klinikáján kezdte meg előbb klinikai gyakornokként, majd egyetemi tanársegédként. Röviddel végzése után az andrológiai munkacsoport tagja lett. 1994-ben tett szakvizsgát urológiából. A klinikán a graduális oktatásban 3 nyelven, magyarul, angolul és németül vett részt. 1999-ben került a Haynal Imre Egészségtudományi Egyetem Urológiai és Andrológiai klinikájára egyetemi adjunktusként. Az Intézmény később az Országos Gyógyintézeti Központ Andrológiai és Urológiai Osztálya nevet viselte, ahol főorvosként dolgozott. Az andrológiai fekvőbeteg osztály vezetője, valamint az Erectilis Dysfunctiós Labor vezetője volt. Jelenleg a Semmelweis Egyetem Urológiai Klinikáján az Andrológiai Centrum vezetője. Emellett andrológiai munkát végez asszisztált reprodukciós központokkal, a Krio sejt-és szövetbankban az ejakulátum és herebioptátum fagyasztás andrológiai felügyelete mellett a donorok andrológiai szűrésében is részt vesz. 2004-ben, annak bevezetésének évében andrológiai szakvizsgát tett.